Téli napok a Süni csoportban

A téli időszak az adventi programokkal kezdődött, amelyen részt vehettek a szülők is, azt követően pedig közös barkácsoláson vehettek részt a csoportban a gyerekkel együtt.

A Zene – Bona társulat zenés műsorral kedveskedett, hangolódottunk az ünnepre.

Mikulás és Jézuska eljövetelét izgatottan várták a gyerekek. Megismerték Szent Miklós történetét. Mikulás csizmát és Karácsonyi díszeket készítettünk. Karácsonyi ünnepséget a csoportban tartottuk, minden gyerek kisebb ajándékot kapott, nagy öröm volt. A karácsonyra kapott játékokat izgatottan bontogatták a gyerekek, és játszottak vele.

A téli szünet után több időt töltöttünk a téli évszak jellemzőivel, mondókák, versek, dalok megismerése. Madárvédelemmel is foglalkoztunk.

Vízkereszt napján, János Atya megszentelte a csoportszobát.  „Balázs-áldás” /torokszentelés”:  elmondta a gyermekeknek az áldás lényegét és megáldotta őket.

Farsang: A gyermekekkel közösen farsangi bohócot készítettünk, dalokat, kis táncot tanultunk, beszélgettünk a farsangi hagyományokról. Több gyermeknek a szülei is készítettek jelmezt. Nagyon érdekes és élményekkel tele nap volt a gyermekek számára.  Zárásként a Csir-biri húzta a talp alá valót.

Kiszebáb-égetés: Hangszerek kíséretével hangosan előadott mondókákkal, énekekkel, égettük el a bábot, „elzavarván” ezzel a telet, a hideget. Helyébe hívtuk a tavaszt, a jó időt.