Tavaszi események a Süni csoportban
Megérkezett a tavasz, eljött az első fűnyírás ideje. A gyerekek nagy örömmel segítettek az udvarunk szebbé tételében.
Március 15.-ére megemlékezésül elsétáltunk a hős katonák tiszteletére állított kopjafához és tiszteletünk jeleként nemzetiszín madarat készítettünk melyet elhelyeztünk előtte. Verset és mondókát is tanultunk erre a szép alkalomra. A lányok népviseletbe öltözött lányt, a fiúk nemzetiszín sörényű lovat készítettek.
A víz világnapja hetén a gyerekek megismerhették a halak sokszínű élővilágát videón keresztül majd elkészítettük a csoport színes akváriumát, amibe a természetes anyagokból készült, saját kezűleg festett halacskáik kerültek. A hét folyamán a vízivás fontosságára hívták fel a gyerekek figyelmét, a Happy-hét nevű projekt által a MÖSSZ és a Máltai Szeretet Szolgálat munkatársai. A gyerekek aktívan részt vettek a játékos foglalkozáson.
Eljött a húsvét. Közös tojásfa díszítéssel indult a hét. Megismerkedtünk a húsvéti népszokásokkal, hagyományokkal. Felelevenítettük a hittanon tanult keresztúti állomásokat, és erről egy rövid rajzfilmet néztünk a gyermekekkel. Vizuális tevékenység alkalmával húsvéti nyuszit készítettünk ragasztás technikájával. Míg a mosdóban tartózkodtunk, a dajka néni a csoportban nyuszikat és tojásokat rejtett el, amiket nagy élvezettel kerestek meg a gyerekek. A fiúkkal egy rövid locsolóverset tanultunk, ezután meglocsolták a csoportban dolgozókat és a kislányokat, a lányok pedig elmondták a tanult húsvéti köszönő verset.
Gyermekekkel Jézus keresztútját megismerve, szenvedését átérezve készültünk a húsvéti ünnepekre. A templomban is megismerhették a képek által a keresztutat, együtt imádkoztunk azért, hogy Jézus szenvedését enyhítsük.
Gyümölcsoltó boldogasszony ünnepén földiepret ültettünk, és az ovikertben beültettük a veteményesünket.
Föld napján, a reggeli beszélgetés alkalmával felelevenítettük a teremtés történetét, majd elénekeltük a Ki teremtette ezt a világot c. dalt. Ismerkedtünk a földgömbbel, annak színeivel, mi mit jelent és a formájával. Vizuális tevékenység keretén belül egy földről készült rajzot színezhettek ki filctollal, majd azt lelaminálva gyurmából is kirakták a megfelelő színekkel a földet. Az ügyesebb gyermekek önállóan rajzoltak földgömböt. Külső világ foglalkozás alkalmával A szelektív hulladékgyűjtés szabályaival és fontosságával ismerkedhettünk meg. Megtapasztalhatták a különféle anyagokat: papír, fém, műanyag, üveg.
Anyák napjára készülve a gyermekek szép verseket dalokat tanultak melyet a Római Katolikus templomban adtunk elő. Ezt megelőzően a hét folyamán beszélgettünk az anyai szeretetről, anya szerepéről a családban, mivel tudunk neki örömet okozni? Készítettünk ajándékot anyának, nagymamának, keresztmamának.
Május 9.-én ellátogattunk az első osztályba, kicsit ismerkedtünk az iskola életével, interaktív tanórán vehettünk részt, ami nagyon tetszett a gyerekeknek és ügyesen szerepeltek. Nagyon várják már, hogy ők is oda járjanak.
Madarak és fák napján beszélgettünk a madarak, fák fontosságáról. Közvetlen tapasztalatszerzés útján séta közben megismertek számos fa és madárfajt.
A gyermeknap több napból tevődött össze. Érkeztek hozzánk népi fajátékok, melyekkel a gyermekek szívesen játszottak. A M.Ö.SSZ. jóvoltából ugrálóvár, és csillámtetkó készítés várta a gyermekeket. Egy másik napon kisvonatos kiránduláson vehettek részt, amivel Hejcére kirándultunk, ahol megnézhettük a helyi Római Katolikus templomot, fagyizhattunk és játszhattunk az új játszótéren.
Részt vettünk az iskolások egyik hagyományos rendezvényén a „Fut a suli”-n. Nagyon tetszett a gyerekeknek. Ilyenkor az iskolások a falu elejétől futnak a főtérig a megemlékezve az első magyar nyelvű Biblia nyomtatására. Mi a Római Katolikus templomtól csatlakoztunk hozzájuk. A gyermekek korcsoportonként díjazásban részesültek. Kaptunk süteményt és ivó levet, Köszönjük a meghívást ezúton is a szervezőknek, nagy élmény volt a gyermekeknek.
Elérkezett a búcsú ideje. A ballagásra nagyon sokat gyakoroltunk, aminek meg is lett az eredménye. A gyermekek egy színvonalas műsort adtak elő. A ballagás délelőttjén a gyerekekkel körbejártuk az óvodát és elbúcsúztunk a kisebbektől. Az ünnepség közös sütizéssel zárult.
Sok sikert kívánunk minden Micimackó csoportos gyermeknek az iskolás évekhez!